Amikor elkezdtem a saját önismereti utamat járni, különböző könyveket, tanulmányokat, cikkeket olvastam ebben a témában és minduntalan olyanokba botlottam, melyek a múlt, a család hatásaira világítottak rá. Ahogy egyre jobban igyekszem őszintének lenni magammal, jöttem rá, hogy a múltam, azon belül is a családomban betöltött szerepem, volt és van nagyon nagy hatással az életemre. Nem egy eseményt, történést elfelejtettem vagy homlok egyenest máshogy láttam, mint a szüleim vagy akár a testvéreim. Elgondolkodtam azon, hogy ez miért alakulhatott így?

Miután egyik számomra nagyon kedves kolléganőmmel megosztottam az előző bejegyzésben említett vizsgálat eredményét és belső érzéseimet, az ő ajánlására megvettem Bibók Bea Ellopott gyermekkor című könyvét, amiben a különböző kötődési minták, családi dinamikák által kialakult parentifikáció jelenségével foglalkozik. Habár én magam nem gondolom, hogy parentifikált lennék, mégis észrevettem bizonyos elemeket a saját gyermekkoromból és társas kapcsolataimból. Nyilván nem mennék bele, mert még véletlenül sem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy magamat analizáljam, amikor nincs meg hozzá a szakmai tudásom.

Azt tudom, hogy szeretetteljes családban nőttem fel, szüleim olyan szimbiózisban élnek, amit például óvónőként nagyon ritkán láttam, így, ha arra gondolok, hogy esetleg a családban betöltött szerepemnek negatív hatással vannak az életemre, arra, hogy milyennek ismerem magam, akkor rossz érzés fog el. Mintha hálátlan lennék, pedig tudom, hogy sokaknak nem adatik meg az a szerencse, hogy mindkét szülő részt vesz, részt vehet a nevelésben, szeretik egymást, a gyerekeiket és mindent megtesznek, hogy segítség őket a felnőtté válásban. Azt hiszem, hogy ez a kettősség az, ami miatt sok mindenre nem úgy, vagy egyáltalán nem emlékszem, hogy megtörtént.

 Most nem mennék bele hosszabban a könyv elemzésébe, csak pár gondolatot osztanék meg veletek. A könyv külön fejezetet szentel az úgynevezett „családi forgatókönyveknek”. Az egyik, amikor a szülő igyekszik megadni mindent, ami neki gyerekként nem adatott meg. A másik, amikor a gyerektől várja, hogy megadja neki azt, amire anno szüksége volt. A harmadik esetben a szülő elvárja, hogy mindent megoldjon egyedül, ahogyan gyerekként ő is mindig tette. Egyelőre legyen rejtély, hogy rám és a családomra melyik forgatókönyv illik (talán egyik sem, talán mindegyik :-D).

Az utolsó rész talán a leghosszabb, ugyanis ebben taglalja a szerző, hogy mit tehet az ember akkor, ha parentifikáltként önazonos életet szeretne élni és megelőzni, hogy megismétlődjön a családjában ugyanaz a minta. Ajánlom mindenkinek, aki többet szeretne tudni arról, hogy a család mennyire lehet meghatározó az életében.

Jelenleg Bibók Bea "Ellopott felnőttkor" kötetét kezdtem el, szeretném legközelebb bemutatni nektek, hogy önismereti utam szempontjából mikre jöttem rá, miután elolvastam.