Mielőtt mindenki azt hinné, hogy lassan olvasok, alaposan szerettem volna átgondolni, hogy amit olvastam, mennyire lehet igaz rám. Az infantilizált emberek gyermekkorukban elakadtak egy bizonyos szinten, a szülők úgymond megtartották gyermeküket egy olyan életkorban, ahol nincs helye a felnőttlétnek. Bibók Bea Ellopott felnőttkor című könyvében a parentifikáció ellentétével az infantilizációval foglalkozik, melynek jelentését a könyv hátoldalán olvashatjuk „...amikor szülők túlzott szeretetével és öncélú gondoskodásával nem engedi felnőni gyermekét”. De mit is jelent ez pontosan?

Amikor elkezdtem a saját önismereti utamat járni, különböző könyveket, tanulmányokat, cikkeket olvastam ebben a témában és minduntalan olyanokba botlottam, melyek a múlt, a család hatásaira világítottak rá. Ahogy egyre jobban igyekszem őszintének lenni magammal, jöttem rá, hogy a múltam, azon belül is a családomban betöltött szerepem, volt és van nagyon nagy hatással az életemre. Nem egy eseményt, történést elfelejtettem vagy homlok egyenest máshogy láttam, mint a szüleim vagy akár a testvéreim. Elgondolkodtam azon, hogy ez miért alakulhatott így?

Azok számára, akik jó barátaim, nem titok, hogy szeretem a divatot és most, hogy az önismerettel kezdtem el foglalkozni, jöttem rá, hogy egy dolog van, amiben a 20-as éveim elején is biztos voltam, a saját, egyedi stílusom. Talán ez az, amiben a legtöbben azok lehetünk, hogy melyek azok az összeállítások, színek, fazonok, melyekben jól érezzük magunkat. Nem azt mondom, hogy ez nem változhat, mert stílusunkat sok, különböző tényező határozhatja meg.

„Ha az életben nincs már több móka” énekelte egykor Lovasi András (a Kispál és a Borz énekese). Valljuk be elég sokszor bekúsznak negatív gondolatok a fejünkbe, amikor nem érezzük magunkat a helyzet magaslatán. Legyen az magánéleti, egészségügyi, munkahelyi, pszichológiai, akármilyen élethelyzet. Ahogyan a múltkori bejegyzésben is írtam, az önismeret egy hosszú folyamat, már önmagában az is, hogy rádöbbenjünk, nem tudjuk kik vagyunk.

Önismeret. Mit is jelent? Gyakorlatilag nagyon sok mindent, rengeteg szintje van, amire vagy eljutunk vagy nem. Ismerem önmagam, tudom, hogyan viszonyulok a többi emberhez, hogyan kell viselkedni társaságban, munkahelyen, hivatalos eseményeken. Tisztában vagyok a képességeimmel, készségeimmel és tudom, hogy mikor és hogyan hasznosítsam őket. Számomra legalábbis ezt jelenti.

A 2024-es évben megint egy letűnt kor, évtized divatja bukkan fel a boltokban. Újra itt vannak az 1990-es és 2000-es évek jellemző darabjai, és akinek szülei akkoriban taposták 20-as éveiket – amennyiben megtartották akkoriban viselt ruháik egy részét –igencsak előnyben vannak. Akik viszont nem ilyen szerencsések, azok megtalálják a boltokban ezeket a jellegzetes ruhadarabokat.

Egy évvel ezelőtt, 34 évesen úgy döntöttem, hogy szakmát váltok. A döntés nem egyik pillanatról a másikra, hirtelen felindulásból történt, hanem hosszú éveken át tartó gyötrődés, stressz, depressziószerű tünetek következtében. Sosem tudtam igazán, hogy mi szeretnék lenni, körülöttem sokan már egészen kicsi koruktól fogva határozott léptekkel haladtak az álom élet felé. Az odavezető úton sikert sikerre halmoztak és úgy tűnt, mintha senki és semmi nem állt volna az útjukba. Sokáig tanakodtam rajta, hogy ennek milyen okai lehetnek. Születésünk után a nevelés vagy a környezet hatására válunk ambiciózussá?

Mint láthattátok az előző bejegyzésben videóban fejtettem ki az új módszerem lényegét, miszerint mindennap húzok egy tevékenységet egy sapkából, ha tetszik, elvállalom, ha nem, akkor jöhet a következő, a harmadikat viszont kénytelen leszek megtenni. Sejtettem, hogy lesznek buktatói a dolognak, lássuk mik voltak azok.

Ahogy ígértem nektek, a következőkben elmondom, sikerült-e betartani a heti terveket. Kezdjük azzal, hogy nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogyan terveztem. Előfordult, hogy egyszerűen nem volt kedvem ahhoz, amit kvázi előírtam magamnak. De lássuk, hogyan is telt az elmúlt három nap?